ELŐKARÁCSONYI KÉRDEZZ-FELELEK

5:22:00 kitkat 0 Comments

Mi az, aminek örülnél és mi az, amit egyáltalán nem szeretnél?
Igazából úgy vagyok vele, hogy ami ajándék, annak mindig tudok örülni. Még akkor is, ha nem találják el teljesen az ízlésemet. Ilyenkor az van bennem, hogy ameddig gondoltak rám és szívből jön, addig a gesztus miatt mindenképp tudok örülni az ajándéknak. De például mindig örülök, mikor valakitől bögrét kapok, ugyanis odáig vagyok a bögrékért. Kisebbfajta gyűjteményem van, de ez nem számít. Ugyanúgy a kis tasakos kávéknak (3in1) vagy a teáknak, illetve sminkecseteknek is rettentően tudnék örülni. Viszont egy mazsolás csokival nem tudnék mit kezdeni, mert azt sajnos utálom. :(

Mi a kedvenc illatod?
Imádom a kávé, a fahéj, a cukrozott alma és az orgona illatát. Minden reggel magamba szippantom a gőzölgő kávémat, hogy már azelőtt felébredjenek az érzékszerveim, hogy az agyam is csatlakozna. A fahéj és a cukrozott alma főleg karácsonytájt jön elő. Viszont az orgonát nagyon régóta szeretem, az egyik kedvenc virágom (és színem, a lila miatt.)

Mi a kedvenc színed?
Ha a fekete szín lenne, akkor azt mondanám. Mivel nem az, így marad a lila (véletlenül sem a halványabb), a bordó és az arany, illetve talán még a smaragdzöld.

Mennyire használsz sminktermékeket?
Szoktam, rendszeresen. Szempillaspirál, rúzs (csakis a matt darabok, főleg a folyékonyak), illetve alapozót szoktam felvinni. Többet nem nagyon, mert nem merek iskolába több sminket használni. Viszont pirosítót szívesen próbálnék ki egy jó kis pirosítót vagy bronzosítót.

Mi a kedvenc ízed (kávé, tea)?
Kávé: most nagyon odavagyok a kókuszos 3in1-ért, de főleg Berlinert vagy Omniát szoktam itthon inni, illetve még a Black and White-ot.
Tea: nincs különösebben kedvencem, szeretem az összeset: fekete, zöld, gyümölcs, teljesen mindegy.

Milyen a bőrtípusod?
Zsíros, amit rettentően utálok. De hát ez van, igyekszem is ellene egy halom mattító cuccal védekezni.

Mi az az illat/dolog, ami a karácsonyra emlékeztet téged?
Fahéj, alma, narancs, áfonya, fenyőfa, a kis karácsonyi díszeim, amelyeket úgy imádok, illetve a zenék.

Van kisállatod?
Igen, van egy kiscicám. Egyéves nőstény, szürke-fehér, igazi méregzsák. Bella a neve. Illetve van még egy, de ő az öcsémé, vörös-fehér kandúr, Rafael.

Extrém stílus vagy visszafogott?
Inkább a visszafogott. Nem szeretem, ha rám irányul a figyelem. Elég volt az is bőven, mikor a szalagavatómon és a ballagásomon körülöttem forgott minden.

Minek örülnél a legszívesebben?
Bármilyen folyékony, matt rúzsnak (kivéve essence, mert abból már van, a nude barna), vagy csak simán matt rúzsnak. Szívem őrülten repes egy mini sminkecset szettért, egy új cuki bögréért (akár karácsonyi, akár nem), kézfertőtlenítőért, Doctor Srange-es, vagy Skilletes, vagy bármi olyan cuccért, amin a kedvenc sorozataim vannak (lent említettek).

Kedvenc kozmetikumod van?
A rúzsok, teljesen odavagyok értük. Kár, hogy nincs belőlük több a táskámban.

Milyen színű rúzs használsz a legszívesebben?
Szeretem a nude árnyalatokat is, de mivel nem szoktam szemfestékeket használni (főleg, mert nincsenek is, csak egy, amihez szar az applikátor), így főleg az ajkamat hangsúlyozom ki. Szóval inkább a bogyós árnyalatokat.

Szereted az ékszereket? Milyeneket viselsz szívesen? Karika, csüngős? Ezüstözött vagy arany? Csillogó vagy sima?
Szeretem őket, bár ezekből sincs túlzottan sok. Mondhatni zéró. Gyűrűket nem szeretek kapni, mivel sajnos elég virsli ujjaim vannak, nehéz rájuk látatlanban megfelelő darabot találni (avonos mérce: azt hiszem, 10-es, néhány ujjamra 8-as méret). Ha nyakláncról van szó, nem baj, ha kicsit hosszabb. Szeretem a kicsit antikabbakat, de főleg azokért vagyok oda, amelyeken valami cuki dísz van: baglyos, biciklis, kávés, stb. Inkább az aranyozottat szeretem. Az, hogy csillog-e vagy sem, számomra teljesen mindegy. Egyformán tetszik mindkettő.

Mennyire fontos számodra az időbeosztás? Vezetsz határidőnaplót? Postiteket?
Határidőnaplót szoktam használni, de amit tavaly kaptam, lassan már kezd betelni, szóval abból is kell egy új.

Édesség vagy sós rágcsa?
Édesség, de mivel éppen fogyókúrázom, valami motiváló képes idézetet jobban díjaznék. :D Esetleg valami olyan csoki, ami nem hizlal?

Melyik sorozat a legkedvesebb számodra?
A legeslegkedvesebb sorozat számomra a Gyilkos Elmék. Egyetlen résszel sem vagyok lemaradva, egyszerűen imádom. De hasonlóképp szeretem a Supernaturalt (Odaát), illetve a Grimmet. A többi oldalt kiemelt sorozatot is szeretem, de ez a három a legkedvesebb nekem.

Bejegyzés íródott: 2016.11.09.

0 megjegyzés: